Alázat és gyógyulás 1.

Alázat és gyógyulás 1.

(2013.09.08.)

„A jövő héten Csidei Katalin tanítói szolgálata fog kibontakozni közöttünk, ezért ma elmondom nektek, hogy eltökéltem a szívemet, hogy most van itt az idő arra, hogy kamerát vásároljunk és az alkalmainkat videóra rögzítsük. A hétfői imakörben jött ez a kijelentés és láttam magamat és láttam azt, hogy az alkalmaink videóra vannak rögzítve és láttam, hogy 10-15 perces különálló tanítások is el fognak készülni, amik nem itt az alkalmon, hanem valahol egy stúdióban, díszletben, valamilyen háttérrel el fognak készülni és felkerülnek a világhálóra. Igény van erre, de nem azért teszem és hangsúlyozom ezt, mert igény van rá, hanem azért, mert a Szellem vezet. Igény lett volna erre már két évvel ezelőtt is. Amikor elindult az élő adás közvetítése, már akkor megkérdezték, hogy miért nincs videó, miért nem lehet látni is téged. Tehát meg van mindennek az ideje és az Úr munkálja ezt, kell ehhez a vezetés, Istentől való látás, kellenek hozzá anyagiak.

Most úgy áll a dolog, hogy a saját pénzemből fogom a felszereléseket megvásárolni, úgyhogy  az enyém lesz a kamera. Persze, ha máshogyan érzem a vezetést, akkor a gyülekezet pénzéből fogom ezt megtenni. Tehát hamarosan kamerázni fogunk. Előszólítottam a hozzá való technikai hátteret tehát, illetve azt az illetőt, illetve azokat az illetőket, akik majd foglalkoznak a kamera beállításával… Ha valaki úgy érzi, fiú, lány, férfi, nő, hogy ehhez van érzéke és keresztül tud látni a kamerán, akkor jelezze nálam, mert szeretném megtalálni az illetőt, hogy ki tudja ezt vállalni, hogy hetente ezzel is foglalkozzon.

Szolgálatunk növekszik és egy gyönyörű prófécia volt a mai napon, egy rövid prófécia Budapesten Jim alkalmán, ami arról szólt, hogy a növekedés jön és valóban ezt hiszem. Nem csak úgy hiszem ezt, hogy de jó lenne és remélem, hanem látom azt, ahogyan Isten munkálkodik és látom azt, hogy a kenetben növekszünk, és látom azt, hogy a látásunk szélesedik és a sátorainknak a határait kiszélesítjük, látom azt, hogy be fognak jönni az emberek, nagy sokaság jön.

.-.-.-.-.-

A hátul ülő anyukákhoz szólnék most, hogy ha úgy gondoljátok, hogy jó ötlet, fogadjátok meg. Javaslom, hogy a pici gyermekekkel üljetek le egy szőnyegre. Tudom, hogy egy pici gyermeket nem lehet a székre leragasztani, hogy ne szólaljon meg két órán keresztül. Ezért üljetek le velük a szőnyegre, játszatok velük, jobb lesz nekik, nektek is és a gyülekezetnek is. Mondtam már ezt régebben is, de senkire nem akarok nyomást gyakorolni, hogy kötelező legyen. De azzal, hogy csupán fegyelmezed a gyermekedet, azzal nem leszünk előrébb. Kössétek le a figyelmüket színezővel, játékokkal és így meg tudják majd tanulni, hogy amikor Attila bácsi beszél, akkor neki csöndben kell lenni. És ha egy-egy nyikkanás és sikítás van, én örülök, mert legalább hallom, hogy itt vannak és nem aludtak el, de akár alhatnak is. Ez csak egy tanács,  és tudom, hogy ez nem egyszerű. Tudom, hogy az anyukának a figyelme ilyenkor meg van kötve, nem tud figyelni a tanításra. De ha eltelik pár hónap, míg a gyermek ezt megszokja, megéri a dolog a fáradtságot. Jó lesz mindannyiunknak, ha a gyermek megtanul valamit. A gyermeknek egyébként meg kell tanulnia azt, hogy legyen olyan időszaka a napjának, amikor elcsendesedik. A felnőtteknek is kellene ezt tudni, hogy csöndben vannak egy picit. Ha máskor nem akkor, amikor felkelnek, vagy ebédidőben vagy akár délután. Ezt lehet, hogy a felnőtteknek kellene először megtanulni azért, hogy ők meg tudják tanítani a gyermekeiknek.

A mai napon szeretnék beszélni a tanítás előtt arról, hogy ez a mai alkalom, ha jól számolom,  a hetedik alkalmam, amint három napon belül részt veszek. Az elmúlt napokban Jim Sanders alkalmakon voltunk, ahol láttuk Isten erejének a megnyilvánulásait, jeleket, csodákat. Tegnap Bereczky Kálmánnal voltunk Hódmezővásárhelyen és Szegeden. Én nagyon hálás vagyok Istennek, hogy megengedte azt, hogy lássam, amit Isten végez ezeket az alkalmakon. Láthattam, hogy Isten hogyan erősíti meg az Ő Igéjét, azt amikor az ember hittel kiáll és szólja azt, amit Ő mondott, hogy szóljunk. Sokat tanultam a tegnapi napon. Hódmezővásárhelyen egy kis téren voltunk, az utca zajától kicsit elzárva… Az érdeklődés akkor lobbant fel a mi szolgálatunk felé, amikor az alkalomnak majdnem vége volt, akkor jöttek az emberek.

Az első asszony, amikor kijött gyógyulni első emberként, és soha nem volt ilyen alkalmon, azt mondta, hogy a válla nagyon fáj és nem tudja megemelni. Én becsülöm azokat az embereket, akik ki mernek állni az utcán, úgy hogy jövő-menő emberek vannak és kiállnak a prédikátor elé, hogy az rátegye a kezét. Az asszony kiállt, fogadta a kenetet, nem dőlt el Isten ereje alatt, és mondtuk neki, emelje a kezét. És azzal az egyszerűséggel, ahogy egy kisgyerek is megteszi, felemelte a kezét, a szemei kikerekedtek, hogy ezt meg tudta tenni. És elmúlt a vállából a fájdalom! Ezzel kezdődött és sok csoda történt.

Délután szegeden voltunk és a halászlé fesztivál miatt rengeteg ember járt az utcán, olyan ez mint Szekszárdon a szüreti fesztivál és hömpölyög az embertömeg. Egy parkban voltunk, de nagy volt az átmenő forgalom, emberek jöttek és mentek. A helyi gyülekezet kipakolta a felszereléseket, mi a zenefelszereléseket.  Leültek, hogy milyen buli lesz itt, milyen zenekar lesz itt… Amikor el kezdünk zenélni az emberek közül volt, aki az első dalnál felkelt és elment, volt, aki a másodiknál tett így. A második dal után kezdett Kálmán prédikálni és nehéz volt a prédikáció, mert hihetetlen nagy volt itt a hitetlenség. Akik ülve maradtak, azok közül is többen felálltak és elmentek, én a hátuk mögött ültem egy padon és néztem az embereket, hogy mekkora köztük az érdektelenség, nem érdekelte őket mindaz ami ott elhangzik… Grimaszoltak, pofákat vágtak, de az üdvösség hívására azok, akik ott ültek a széken, azok felkeltek és elmondták az imát. Ezek a jövő-menő emberek nem ezt akarták, nem erre számítottak…

Aztán mindezek ellenére, ezen fogadtatás ellenére elkezdünk imádkozni a betegekért. És ami ez után történt, a szolgálatom alatt talán nem történt ilyen (egy órán keresztül imádkoztunk a betegekért), mert annyi munkát végzett el Isten azon az alkalmon, amit azóta sem láttam. Az emberek sorra gyógyultak és ahogyan a bizonyságok elhangzottak a mikrofonba, úgy az emberek megálltak és figyeltek és felkeltette ez az érdeklődésüket. És ahogy mondták a bizonyságokat az emberek, hogy fájt pl. a bal arca és most már nem fáj neki, hogy zsibbadt a lába és most meg tudja emelni a lábait… lassan olyan tömeg gyűlt körénk, ami többszáz fősre dagadt. Jött egy idős néni, aki eléggé testes, súlyos volt és nagyon nehezen tudott jönni egy bottal, éppen csak cammogott, talán ketten kísérték jobbról és balról. És a szőnyeg le volt terítve… Az újak jól fogadták a kenetet és a jövő-menő emberek szeme láttára eldőltek a kenet alatt, Isten ereje megnyilvánult. Jött egy idős néni, és ahogyan imádkoztunk érte, fogadta a kenetet, mintha szivacs lett volna elhanyatlott és eldőlt és foglalkoztunk a többiekkel. Jöttek fiatalok, egyiknek a csuklója, a válla, a nyaka gyógyult meg. Isten olyan dolgokat tett, amihez „hozzá vagyunk szokva”… azonban figyeltük ezt a nénit, járt a mellkasa, de ott feküdt mozdulatlanul 10-15 perce és felállítottuk a nénit. A néni elkezdett imbolyogni és már majdnem elesett és mondtam neki, hogy gyere Jézus nevében és elkezdett lépni és lépni, aztán egyre határozottabb lett a járása.

Valahogy úgy lehetett ez, mint amikor az Apostolok cselekedeteiben Péter és János ment a templomba imádkozni 9 órára és az Ékes kapunál le volt téve egy születésétől fogva nyomorék ember azért, hogy kolduljon és alamizsnát kérjen. És azt mondta neki Péter, hogy ezüstöm és aranyam nincs, de amim van, azt adom neked, a názáreti Jézus nevében kelj fel és járj! És mi történt? Nem felpattant, hanem megfogta a kezét, felsegítette őt és elkezdett ezután szökdécselni, hálát adni Istennek, mert meggyógyult.

És ahogy Péter felsegítette őt, ezért van az, amikor gyógyító sorok felállnak, akkor segítünk neked, hogy amikor felkelsz mozgasd meg magadat, a kezedet a válladat, mert ez hitcselekedet, amit belőled „kikényszerítünk”, hogy te el tudd fogadni a gyógyulásodat. Ez a néni elkezdett egyre határozottabban lépkedni, aztán előre-hátra futottunk és aztán egyedül futkározott. És jött a mikrofonhoz és zokogott, és sokan könnyekre fakadtak… És azt mondta, hogy béna volt a lábam, nem tudtam lépni, öt éve nem jártam már így! És az az érzelmi felfokozottság, ami körbevett minket, az elmondhatatlan! Az emberek könnyeztek és hallelujáztak – azok, akik nem gyülekezeti tagok, akik ott idegenként voltak és csak nézték azt, hogy mi történik ott – bizony ám!

Ez Istennek az ereje! Kálmán elkiáltotta magát, hogy na, erre varrjatok gombot hitetlenek! Ehhez mit szóltok ateisták, hogy Isten ereje most itt megnyilvánult?! Ez akkor nem volt sértő… Aztán, amikor mentünk már Pest felé az alkalom befejeztével, akkor azon gondolkoztam magamban, hogy milyen hálás vagyok Istennek, hogy megengedte nekem azt, hogy én ezt láthassam a fizikai szemeimmel és hiszem, hogy még látni fogok ilyet sokat és többet és még többet.

Három hete  voltunk Poroszlón. Ha a budapesti alkalmakat figyelemmel kíséred, akkor bizonyára hallhattad már Jimtől, ahogy ezen az alkalmon egy családi háznak az udvarán gyűltünk össze, mert a helyi polgármester nem adott rá engedélyt, hogy a főtéren tartsuk meg az alkalmat. Egy nagyon nagy udvaron voltak felállítva a sátrak és odajöttek a segítők, a gyülekezeti tagok és a helybéliek sokan, 100-150 ember volt ott. És emlékszem arra, hogy amikor jött egy kis hölgy, amikor a dicsőítés már folyt. Egy rokkantkocsival jött, egy motoros kis kocsival. Nézte a dicsőítést, figyelte, hogy mi zajlik, és amikor arra került a sor, hogy Jimék imádkoztak a betegekért, őt is kiszedték nagy nehezen a kocsiból, hogy odamehessen a gyógyító sorba. Imádkoztak érte, Jim haladt tovább a gyógyításban, foglalkoztunk a többi emberrel, tornáztattuk őket, üdvösség imát mondattunk velük…. Arra lettünk eközben figyelmesek, hogy a jelenlévők nagy része futott ki az utcára a kapun keresztül. Hát ezek hova mennek, megbotránkoztak valamin? Aztán eltelt pár perc és az asszony, aki a kis motoros kerekesszéken jött, futott be a kapun, és futottak utána a többiek. Ez az asszony amikor felkelt, elkezdtek vele tornászni, mozgatni a lábait, annyira megerősödött, hogy a sclerosis multiplexben 9 év óta szenvedő asszony, aki 30 éves fiatal szőke hölgyike volt kifutott a falu határára, utána meg visszafutott… Amit láttunk, annak hatására zokogtak az emberek. Ez az asszony nem tudta elmondani a bizonyságát, mert úgy zokogott, nem bírt szóhoz jutni, annyira boldog volt és annyira örült, hogy nem tudta megfogalmazni azt, hogy mi is történt vele, mert ez elképzelhetetlen volt a számára. A szüleit valaki felhívta telefonon és azok is ott voltak pár perc múlva és ott egymás nyakába borulva sírtak és örvendeztek Jézus munkájának.

És az a hír futott szét mindenfelé, hogy erről az alkalomról a hölgy kerékpárral ment haza, másnap meg kapált a kertjében. És visszajutott ez a polgármester fülébe, hogy ezen az alkalmon, a magán családi háznak a kertjében mi történt – bizonyára nyelt egy nagyot. Én  boldog vagyok, hogy ezen az alkalmon ott lehettem.

Tudjátok, hogy én nem vagyok evangelista, pásztori hivatalban állok, Isten tudja, hogy mi az amit még magamra aggathatnék, hogy mi az én hivatalomnak a pontos kijelölése. Tudom azt, hogy én nem evangelista kenetben tudok igazán áradni, hanem abban, amikor kiállok és tanítom az Igét. De azt is tudom, hogy tegnap, amikor kiálltam és prédikáltam többször, akkor olyan kenettel prédikálhattam, ami az evangelista kenete, de tudtam, hogy ez nem az enyém, hanem a Kálmáné. Mert úgy elő ez belőlem, mint egy evangelistából, ahogyan előjön. És ennek én örvendezek, hogy egy olyan kapcsolat ez nekem, akivel nagyon jól tudunk együtt mozdulni, együtt szolgálni. Hiszem, hogy ő is örül, ha én ott vagyok vele, én nagyon örülök, hogy ott lehetek vele.

Nagyon jó volt és egyébként tavaly is, amikor ezen a halászléfőző fesztiválon ott voltunk Szegeden, hasonló élményekkel jöttünk akkor is haza. Akkor is beszámoltam dolgokról…. Köszönjük ezt Istennek!

Sorba jöttek az emberek és tudod, amikor többszáz ember vonul át egy 10-15 perc alatt egy helyen és ott egy hosszú szőnyeg alatt az embereket feküdni látják, akkor két dolgot gondolhatnak, odamegyek, megnézem mi zajlik ott, vagy gyorsan elfordulok, mi a csudát csinálnak ezek, mi ez a hókuszpókusz.

Mindig próbálom beleélni magam, hogy amikor Jézus szolgált, akkor Őt hogyan tekintették annak idején. Az egyszerű emberek, akik gyermeki egyszerűséggel fogadták el Őt, azok mind meggyógyultak. Azok, akik az elméjükben okoskodtak, arra néztek, hogy mi a körülmény, mi a látható, azok akadályozva voltak a hitükben. És Jézus azt mondta róluk, hogy csodálkozom a ti hitetlenségeteken.

Jézus, amikor úgymond hazalátogatott Názáretbe azt írja a Márk 6, hogy nem is tehetett ott sok csodát, csak néhány beteget gyógyított meg rájuk vetvén kezeit és elcsodálkozott az ő hitetlenségükön.  Mert Názáretben ismerték, tudták, hogy József fia, hogy ács. És az, hogy fizikai értelemben a szemükkel ők látták, ez korlátozta a hitüket. Ha ki tudod zárni mindazt, amit látsz a fizikai szemeiddel és el tudod fogadni mindazt, amit hallasz Istentől, akkor a gyógyulás, az áldás, minden a tiéd.

És szeretnék most egy bibliai történetet felolvasni egy gyógyulással kapcsolatban, amikor Jézus meggyógyítja azokat a betegeket, akik leprában szenvedtek. Tíz leprás volt tehát az úton. Jézus Jeruzsálem felé ment a Galilea partja környékén, Samaria vidékén és ott találkozott ezekkel a leprásokkal.

Lukács 17:11:

„És lőn, mikor útban volt Jeruzsálem felé, hogy Ő Samariának és Galileának közepette méne által. És mikor egy faluba beméne, jöve elébe tíz bélpoklos férfi, akik távol megállának és felemelék szavukat mondván: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! És mikor őket látta, monda nékik: elmenvén, mutassátok meg magatokat a papoknak. És lőn, hogy amíg odamenének, megtisztulának. Egy pedig őközülük, mikor látta, hogy meggyógyult, visszatére dicsőítvén az Istent nagy szóval. És arccal leborula az Ő lábainál hálákat adva néki, és az samariabeli volt.

Felelvén pedig Jézus, monda: avagy nem tízen tisztulának-é meg, a kilence pedig hol van? Nem találtattak, akik visszatértek volna dicsőséget adni az Istennek, csak ez az idegen? És monda néki: Kelj föl és menj el, a te hited megtartott téged.”

Itt, ezt a történetet, hogy igazán jól megértsük, ismerni kell egy picit a törvényt is. Mert az ószövetség idején Jézus idejében, amikor ez a történet lezajlott, a leprás embereknek nem lehetett bemenni az egészséges emberek közé. Beszéltem már erről régebben, tanítottam már erről… Az volt a szokás, ha a leprásoknak a csoportja közelített az egészséges emberek felé, a tiszták felé, akkor kiáltozniuk kellett, hogy tisztátalan, tisztátalan. És azt olvassuk ebben a történetben a13-as versben, hogy és mikor egy faluba beméne, jöve elébe tíz bélpoklos férfi, akik távol megállának. Ők tudták azt, hogy nem mehetnek közel Jézushoz. És felemelék szavukat mondák: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! És ami ezután történt, az ugyancsak a törvény megcselekvése volt azoknak a részéről, akiknek Jézus beszélt és Jézus is azt mondta, amit a törvény előírt nekik. Azt mondta a törvény, hogy ha valamilyen úton-módon egy leprás, egy gyógyíthatatlan beteg ember, ha az megtisztul, meggyógyul, nem mehet be a tiszták, egészségesek közé addig, amíg meg nem mutatja magát a papnak és nem visz ajándékot az Úrnak. Az volt a törvény, hogy ha úgy gondolta valaki magáról, meggyógyult, akkor el kellett mennie a paphoz, hogy a pap megállapítsa azt, hogy valóban meggyógyult. Hogy ez hogyan zajlott, elolvashatod a III. Mózes
13-14-es fejezetben, ahol le van írva, hogy milyen módon állapította meg a pap, hogy valaki megtisztult.

Ezek az emberek tudták azt, hogy mit mond nekik Jézus ezzel. Mert tudták azt, hogy ha Jézus azt mondja nekik hogy menjenek el és mutassák meg magukat a papnak, akkor ezzel azt mondta, hogy menjetek el, mert meggyógyultatok és most már csak az a dolgotok, hogy a törvényt betöltsétek és bemutassátok magatokat a papnak, hogy az tisztává nyilvánítson téged és utána élhesd a teljes életedet. És itt nagyon figyelemre méltó az, hogy ezek az emberek elhitték, amit Jézus mondott és nem akkor gyógyultak meg, amikor Jézus ezt kimondta, hanem úton a pap felé. Miközben odafelé mentek, megtisztultak.

És mikor őket látta, monda nékik: elmenvén, mutassátok meg magatokat a papoknak. És lőn, hogy amíg odamenének, megtisztulának. Útban odafelé megtisztultak. Mi volt ez a tíz leprás részéről, hogy ők elindultak a pap felé? Ez egy hitcselekedet volt. Minek az alapján kezdtek el hittel teljesen cselekedni? Az alapján, amit hallottak Jézustól és ez itt a kulcs, és a lényeg és az egyik módja annak, ahogy te a mai napon elfogadhatod a gyógyulásodat. Mert kijössz ide, az alkalomnak a második részében és a kezemet rád helyezem és elfogadod a gyógyulásodat, ez egy eset a sok közül, hogy a gyógyulás a tiéd lehet Istentől. Ezen kívül van még számos módja annak, hogy elfogadod a gyógyulásodat. Ezek az emberek Jézusnak a szavát hallották és a hallott szót elhitték és elkezdtek cselekedni ez alapján. Írja a Biblia azt, hogy ezek az emberek elkezdtek vitatkozni vele, hogy Mester, hát nem látod, hogy betegek vagyunk, legalább tedd ránk a kezedet, legalább gyere ide és imádkozz értem, vagy valamit csinálj velem és majd ha látom magamon, hogy meggyógyultam, akkor elmegyek és akkor megmutatom, hogy valóban meggyógyultam, és a pap valóban úgymond feloldozhat engem az alól a törvény alól, amely engem sújtott, hogy nem mehetek egészséges emberek közé?! Hát Jézus, nem látsz, hogy nekem mi fáj, hol fáj, hogy milyen zárójelentésem van!?

Nem ezek az emberek nem vitatkoztak, hittek a szónak és a mai napnak talán ez a lényege és fő mondanivalója, hogy ezek az emberek hittek a szónak. Hittek annak, amit Jézus mondott. Neked is hinned kell annak, amit Jézus mond neked, hinned kell annak a kijelentésnek, ami a Szellemtől jön elő, amit te meghallasz és meg kell cselekedned.

Mert van, aki úgy gyógyul meg, hogy előrejön és azt mondja, hogy ahogy a pásztor rám teszi a kezét, a kenet belém árad és ez a kenet a valóságba hozza a testemben a gyógyulást! Ámen! Úgy legyen! De Szellem másra is vezethet, hogy elfogadd a gyógyulásodat, és ezt nem te határozod meg, hogy Isten téged hogyan gyógyít meg. És némelyek itt eltévesztik, hogy én ezt választom, ez kényelmes, kijövök előre és legyen így! Igen? És ha Isten azt mondja, hogy alázd meg magad és vesd magad hasra az Úr előtt a szobádban, miközben imádkozol? Áhh, nem még összegyűrődik az ingem!

Mi van, ha az Úr azt mondja itt dicsőítés közben, hogy térdelj le? Áhh, nem, mit mondanának a többiek, akik mellettem állnak? Tudod mi ez? Ez a hústest, ami megakadályoz abban, hogy a Szellemet kövesd. És ez akadálya lehet a gyógyulásodnak!

A Szellemet kell követned mindenkor, minden napon és amikor eléggé, elég mélyen a Szellemet követed, elég mélyen benne vagy abban, hogy szellemivé válsz, akkor egyáltalán nem fog érdekeli az téged, hogy mit mondanak, hogy te felemelted a kezedet, vagy nem, vagy te letérdeltél, vagy hasra feküdtél… Ha a Szellemet követed, nem érdekelhet az, hogy emberek mit mondanak. Tegnap is kiálltunk a térre és a két óra alatt ezrek vonultak ott át. Valaki nagy ívben kikerült bennünket, egy ember volt csupán, egy biciklis, aki félrészegen, ostoba módon odakiáltott nekünk, nem kedves szavakat. Elment egy-két kopasz fejű, nagy bakancsú fiatalember, akik gondolhatod mennyire szeretik az evangélium hirdetőit, azonban egy szót nem szóltak, elfordították a fejüket és elmentek – jobb ez így nekik, mintsem, hogy Isten munkájának ellenszegülnének. Isten megment bennünket az alkalmatlan emberektől.

A történet itt nem ér véget. Azt olvassuk a 15-ös versben, hogy: „Egy pedig őközülük, mikor láta, hogy meggyógyult, visszatére, dicsőítvén az Istent nagy szóval.” Egy ember, miközben ment és észrevette a testén, hogy meggyógyult – bizonyára a többi is meggyógyult -, kapcsolt, hogy hoppá, ez nem azért van, mert csak úgy hirtelen valami történt. Én ezért a gyógyulásért valakinek hálával tartozom! És nem röstellte magát, hogy megforduljon és visszamenjen hálát adni Jézusnak. És ami a döbbenetes itt, ami a figyelemre méltó itt az az, hogy az, aki megfordult, az nem zsidó volt. Tehát nem volt neki szövetsége Istennel. Egy olyan ember volt, aki úgymond hitetlen volt, pogány volt, nem istenhívő volt. Mint ahogy az Úr meggyógyítja a  betegeket akkor is, ha azok nem hívők. Mert beálltak a sorba és elmondták a bizonyságot, hogy meggyógyultak és utána tudtuk velük elmondani az üdvösség imáját, miközben a könnyeikkel küszködtek.

„Ez az ember, aki látta, hogy meggyógyult, visszatére dicsőítvén az Isten nagy szóval és arccal leborul az Ő lábainál, hálákat adván néki és ez samariabeli volt.”

Arccal leborult ez az ember Isten fia előtt! Nem voltak ebben az időben térköves utcák, aszfaltozott járdák… ott por, és kő volt, meg szikla, apró morzsalékos szikla volt és arcra borult ez az ember Isten előtt, és megköszönte neki. És tudod, ez egy kulcs, mindenféleképpen egy alázatnak a jele, ha valaki leborul Isten előtt. Ha valaki előtt meghajtjuk a fejünket, az mindenképpen annak a jele, hogy elismerem őt és bizonyos értelemben alávetem magam neki. A közel-keleten ez nagyon így van, ha valaki előtt fejet hajtasz, akkor elismerem az ő nagyságát. Ez így van a zsidók és az arabok között is.

Arccal leborul az Ő lábainál, hálákat adván néki és ez samariabeli volt. A múlt alkalommal már beszéltem erről, hogy a samariabeliek nem barátkoztak a zsidókkal, mert faji jellegű ellentétek voltak közöttük. Ha érdekel ez bővebben, akkor hallgasd vissza a múlt heti tanítást – most az idő rövidsége miatt nem fogom még egyszer elismételni. Tehát ez a samariabeli pogány odaborult Jézus lábai elé, és ez nagyon nagy alázat az ő részéről.

Olvassuk a 17-os verset: „Felelvén pedig Jézus monda: Avagy nem tízen tisztulának-é meg, a kilenc pedig hol van?” Ez volt Jézusnak az első reakciója, hogy a többi nem akar hálát adni, hogy meggyógyult, a többivel mi a helyzet? És tudod, ahogy rengeteg alkalmon részt veszünk, igyekszünk minél több ilyen alkalmon részt venni pontosabban, nem vagyunk alkalomhajhászok, nem erről van szó, nem a darabszám a lényeg…De ahogy elmegyünk az alkalmakra és látjuk a betegeket meggyógyulni, látjuk azt is, miután visszatérünk egy-két hónap, év elteltével ezekre a helyekre – és itt Szekszárdon is ez a helyzet -, hogy akik meggyógyulnak ezen az alkalmon, a gyülekezetbe már nem nagyon akarnak bejönni, hogy megköszönjék Istennek, hogy mi történt. Eljönnek és egy-két ember lézeng, szállingózik a következő vasárnap, aztán a következő héten…

Persze megértem, hogy vannak gondok, problémák, nehézségek, körülmények és család, stb. De ez az ember is alázatot vett magára, és mindenki, aki volt Jim Sanders alkalmon először és visszajött, alázatot vett magára. És mit mondott Jézus? Felelvén pedig Jézus monda: Avagy nem tízen tisztulának-é meg, a kilenc pedig hol van?” Nem találtattak, akik visszatértek volna dicsőséget adni az Istennek, csak ez az idegen, akivel nincs is szövetségem, akivel nem kötöttem szövetséget, akinek a törvény szerint nem is jár a gyógyulás? Ez jön vissza hálát adni? És mit mond Jézus?

„És monda néki: Kelj föl és menj el, a te hited megtartott téged!” És nem azt mondja itt Jézus – és gondolkoztam ezen, hogy valóban így lehetett ez – az a kilenc ember, aki meggyógyult, az elveszítette később a gyógyulását, vagy nem? az biztos, hogy Jézus ennek az egynek mondta, hogy te megtartattál, a te hited megtartott téged. Az angol fordításban az jön elő, hogy a te hited tett teljessé téged. Halleluja!

A kananeus asszonynak a hite ugyancsak nagyon figyelemre méltó, mert ez az asszony hasonlóan ehhez a samariabeli férfihez ugyancsak a szövetségen kívüli volt. A történetet ismered és szeretném ugyanúgy kihangsúlyozni az alázatot, mint ahogy az előző történetben is láthatjuk, hogy az alázat és gyógyulás között milyen kulcsfontosságú összefüggés van.

Márk 7:24- :

„És onnét fölkelvén elméne Tirus és Sidon határaiba. És házba menvén nem akará, hogy valaki észrevegye, de nem titkolhatá el magát, mert hallván felőle egy asszony, kinek lányában tisztátalan szellem volt, eljöve és lábaihoz borula. És ez az asszony pedig pogány volt sinoföníciai származású és kéré őt, hogy űzze ki az ő lányából az ördögöt. Jézus pedig monda néki: Engedd, hogy először a fiak elégíttessenek meg, mert nem jó a fiak kenyerét elvenni és az ebeknek vetni. Az pedig felel és monda néki: Úgy van Uram, de hiszen az ebek is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsalékaiból. Erre monda néki: E beszédért eredj el, az ördög kiment a te lányodból. És hazamenvén úgy találá, hogy az ördög kiment, a leány pedig az ágyon feküvék.” Halleluja!

Máté 15:21- :

„És elmenvén onnan Jézus Tirus és Sidon vidékére tére. És ímé egy kananeus asszony jövék ki abból a tartományból, kiált néki: Ura, Dávidnak fia! Könyörülj rajtam! Az én leányom az ördögtől gonoszul gyötrettetik. Ő pedig egy szót sem felele néki. És az ő tanítványai hozzá menvén kérik vala őt, mondván: Bocsásd el őt, mert utánunk kiált. Ő pedig felelvén monda: Nem küldettem, csak az Izrael házának elveszett juhaihoz. Az asszony pedig odaérvén leborulván előtte monda: Uram, légy nekem segítségem! Ő pedig felelvén monda: Nem jó a fiak kenyerét elvenni és az ebek elé vetni. Ő pedig monda: Úgy van Uram, de hiszen az ebek is esznek a morzsalékokból, amik az uruk asztaláról aláhullnak. Ekkor felelvén Jézus monda néki: Ohh asszony, nagy a te hited!  Legyen néked a te akaratod szerint! És meggyógyula az Ő leánya attól a pillanattól fogva!”

Na most ezen egy picit időznünk kell, mert sok minden van ebben a történetben. Régen volt már az, hogy erről a történetről beszéltünk. Ha beleképzeled magadat a történetbe, akkor láthatod azt, hogy külső szemlélőként tekintve ezt, úgy tűnhet, hogy Jézus nagyon flegma volt ezzel az asszonnyal. Sőt, tiszteletlennek is mondható, és lenéző. Mert azt olvassuk itt a 22-es versben, hogy ez az asszony, aki nem volt zsidó, azt kiáltja Jézusnak, hogy Uram, Dávidnak fia, könyörülj rajtam, az én leányom az ördögtől gonoszul gyötrettetik. A következő vers pedig az mondja, hogy  Ő pedig egy szót sem felele néki. Te mit szólnál, ha kiáltoznál hozzám, vagy kérdeznél tőlem valamit, én meg elfordulnék és még a vállamat sem rántanám meg arra, hogy te szólsz hozzám. Mindannyian persze nagy alázattal tovább kopogtatnátok a hátamon, hogy pásztor, azért kérlek…, vagy pedig megsértődsz? Mit képzel ez a majom magáról, kinek gondolja ez magát? Azért, mert mikrofon van a fülén, ezért neki mindent szabad… és ki tudja miket gondolnának az emberek, ha esetleg valakivel így viselkednék.

Ez az asszony akart valamit Jézustól és mondhatta volna azt, mit képzelsz magadról te zsidó! Mert ez az asszony nem zsidó volt, de mégsem így viselkedett ez az asszony.

A tanítványok kérték Jézust, hogy bocsásd el őt, mert utánunk kiált. A tanítványokat is idegesítette, hogy ez az asszony, aki nem közülük való kiált utánuk, nem hagy nekik nyugtot, nem tudnak Jézusra figyelni, mert kiabál és nem hagy minket… És a körülöttünk álló zsidó testvérek mit szólnak ehhez? Ő pedig felelvén monda: Nem küldettem, csak az Izrael házának elveszett juhaihoz. Ez alátámasztaná ennek az asszonynak a saját testi indulatát, mert Jézus ezzel azt mondja, hogy nem a pogányokhoz jöttem, én a zsidó Messiás vagyok. Én vagyok az, aki meg lettem ígérve Ábrahámnak az ábrahámi szövetségen keresztül. És Jézus az igazságot szólta. Ő a zsidó Messiás, nem volt ekkor még kijelentve az, hogy ezt Isten kiterjesztette a pogányokra is és mindannyionkra. Ennek az asszonynak nem volt szövetsége, nem volt jogosult arra, hogy gyógyulást kapjon Istentől a szövetségen, vagy a törvényen keresztül. És nagyon keményen hangzanak Jézus szavai, de Jézus mégsem volt tiszteletlen. Mondhatta volna az asszony erre az úgymond második arcul csapásra, hogy én nem foglalkozom veled, te mit képzelsz magadról, kinek képzeled te magadat?

És lehet, hogy sokan ezt tettük volna, ha pl. bemegyünk egy Jim Sanders alkalomra valahova, egy településen és Jim azt mondja, hogy én nem imádkozom értetek, csak a helyiekért, ti menjetek haza – persze ez egy rossz hasonlat, mert ő ilyesmit nem tesz. De ha feltételeznénk egy ilyet tőle, akkor mit tennél? Megsértődnél? Igen, meg. Vagy megalázod magadat, mint ez az asszony, hogy valóban megkapd azt, amiért valóban odamentél? Ez az asszony odaérvén leborula előtte mondván: Uram, lény segítségül nékem. Az asszony ezek után sem adta fel, ezek után sem fuvalkodott fel a büszkeségtől, mert tudta azt, hogy miért megy Jézushoz. Tudta azt, hogy Jézus képes rá, hogy segítsen neki, hogy milyen problémával szemben a lánya és tudta, hogy valószínűleg ő hibázott akkor, amikor a lánya megbetegedett. Mert egy démon nem véletlenül kerül egy gyermekbe. Ki tudja, ez az asszony, ez a pogány asszony milyen Isteneket imádott otthon, hogy milyen hamis vallásokban, babonákban, hiedelmekben volt, hogy az ördögnek kinyitotta az ajtót? Ez az asszony tudta azt, hogy Jézustól kaphat valamit. És Jézus még ezek után, hogy már két erőteljes képletes pofont ad az asszonynak, olyat mond, ami mindezek felett való az asszony fizikai füle számára: Ő pedig felelvén monda nem jó a fiak kenyerét elvenni és az ebek elé vetni. Azaz az üdvösséget, gyógyulást, áldásokat nem adhatja a zsidók szájából a kutyáknak. Nagyon könnyen megsértődhetett volna erre az asszony.

Ha azt mondanám neked, hogy te kutya, ez milyen sérelmet jelentene a te érzelmeidnek? Megalázva éreznéd magadat, ugye? Vagy nem? (Az állatvédő Margó nem érezné ezt megalázásnak!)

Ami igazán figyelemre méltó, ami miatt az asszony megkapta azt, amiért Jézushoz ment, az az erre adott reakciója volt, a végletekig elment.  Úgy van Uram, de hiszen az ebek is esznek a morzsalékokból, amik az uruk asztaláról aláhullnak. Döbbenetes, hogy hozzánk hasonló ember, ugyanolyan testben, mint te, ugyanolyan érzelmekkel, lelkiállapottal, mint ami neked is van, erre képes volt. Hogy a legvégsőkig megalázza magát és ne arra nézzen, hogy ki mit mondott, vagy mi hogy sikerült nekem, vagy hogyan ment az én elképzelésem szerint az én dolgom. Az emberek olyan könnyen feladják! Feladják a szolgálatot, a gyógyulásukat, azt, amiért imádkoznak, mert nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt ők elképzelték. És megsértődnek a semmin, pedig Jézus semmi olyat nem mondott, ami ne lett volna igaz.

És ez után Jézus olyat mondott ennek az asszonynak, amire ezen kívül még egy példa van a Bibliában. Azt mondta neki, hogy ohh asszony, nagy a te hited!  Legyen néked a te akaratod szerint! És meggyógyula   az Ő leánya attól a pillanattól fogva!”

Egyetlen egy helyen mondja Jézus valakinek a Bibliában azt, hogy nagy a te hited, ezt pedig a századosnak mondja, aki odament Jézushoz és azt mondta neki, hogy nem vagyok méltó, hogy a házamba jöjj, csak szólj egy szót és meggyógyul az én szolgám.

Jézus pedig a körülötte állóknak azt mondja, hogy nem találtam ilyen hitet sehol sem. Nagy a te hited, menj a te szolgád meggyógyult.

Figyelemre méltó az, hogy mind a két példában, amikor Jézus azt mondta, hogy nagy a te hited, mindkettő ember a szövetségen kívül volt. Olyan emberek voltak, akik nem a saját igazságán keresztül közelített Jézushoz, csak Őrá tekintett. Mindkettő azt mondta, hogy Uram, csak te tudod ezt megtenni, leborulok előtted, mert te tudod ezt elvégezni, te tudod ezt megtenni értem, én nem vagyok elég jó… Te vagy az és senki más, és nem agyalok, elmélkedek, variálok és arra mutatok, hogy én mit tettem, hogyan imádkoztam, mit cselekedtem… Hanem csakis Őrá néztek és Tőle várták és semmi önigazultság nem volt bennük, hanem csak a Jézus volt, akire tekintettek. Ezek az emberek nem ismerték a törvényt, nem ismerték a tízparancsolatot. Lehet, hogy hallottak róla, de nem voltak a tízparancsolat alatt, nem voltak a mózesi törvények alatt, nem voltak a szabályrendszerek alatt, hogy mit szabad és mit nem szabad. És ezért nem is volt kárhoztatásuk emiatt, nem volt bűntudatuk. És ezek az emberek megalázták magukat. Odamentek Jézushoz és meggyógyultak. Mind a három példa, amit ma elmondtam, a tíz leprás közül, aki visszament nem zsidó volt, a kannaneus asszony szintén nem volt zsidó, a százados, akinek a szolgája beteg volt, római katona volt, meggyógyultak.

Ahogy a tegnapi nap folyamán felálltak a sorba az emberek, kérdő tekintettel a kis retiküljükkel álltak a hónuk alatt, nem tudták, hogy mit kell csinálni ilyenkor, a fiatal fiúk, bácsikák felálltak és nem tudták mit kell tenni és mondtuk, hogy fogadjátok a kenetet, csukd be szemed és mintha vizet innál fogadd be. És jött a fiatal srác pircingekkel tetoválásokkal és azt mondtam neki, hogy halleluja, köszöntelek, a legjobb helyen vagy. És nem szégyellte azt, hogy a kortársak esetleg nézik őt. Volt, hogy átvonult mellettünk egy gólyabálos csapat (most van ennek az ideje), kicsit pityókásak voltak, nagyon kiabáltak és zászlót lengettek, próbáltak túlkiabálni. Mikrofonba beszéltem és mondtam is hogy még jó, hogy az én kezemben van a mikrofon és nem náluk.  Elvonultak és arra sem méltattak, hogy addig egy kis időre elcsendesedjenek, mert ott zajlik valami. De akik ott voltak, beálltak a sorba, megalázták magukat, és nem tekintettel a körülöttük lévőkre, mert akartak valamit, azok mind megkapták azt, amiért jöttek.

Pedig az alkalom úgy indult, hogy körülöttünk szinte kézzelfogható volt a hitetlenség… De hirdettük az Igét, szóltuk az evangéliumot és Jézus megígérte, hogy az én Igémet jelek és csodák fogják követni. Úgyhogy nem kell arra tekinteni, hogy ki az, aki minket leszektáz, lesátánoz…

Volt egy drága, kedves szolgáló bácsi a mieink közül segítő, aki szórólapot osztogatott és egy testes idős ember a feleségével olyan pöckösen, olyan farizeus kinézetű, odaállt elé és azt  mondta, hogy távozz tőlem Sátán! És szórta az átkokat, hogy ti vagytok a nem is tudom micsodák… A szegény bácsi  meg csak meghúzta magát, hogy jól van menjél le, ha te így állsz hozzá. Ez az ember nem láthatta sem a csodát, sem azt, hogy Isten hogyan nyilvánul meg. Hát nem is tudom, hogy az ő gyülekezetébe, ahova ő jár, valaha történt-e ilyen. Kívánom neki, hogy megértésre jusson.

Mindezek ellenére tehát Isten kijelenti magát, ehhez viszont az kell valóban, hogy mi bátrak legyünk és elhiggyük azt, hogy Isten igaz és Jézus azt mondta, hogy ezt cselekedjétek és megerősítem az Igét jelek által, akkor nekünk kell venni a bátorságot, hogy ezt megcselekedjük, hogy kiálljunk akár egy forgalmas helyre és ott az embere, akár ha kell eldőljenek. Nem mindenki dőlt el… Ez egy olyan misztikus dolog sok ember számára, hogy az emberek eldőlnek! Nem kell eldőlni!

Bár volt egy fiatal hölgy, a vége felé imádkoztunk érte – emlékszem rá. Kérdeztem tőle, hogy mi a betegsége, és azt mondta semmi, hisz Jézusban és kíváncsi arra, hogy itt mi zajlik és beállt a sorba. És ahogy imádkoztunk érte fogadta a kenetet, mint a szivacs, eldőlt és rá pár percre, mikor felkelt és odamentem és megkérdeztem, hogy mit éreztél, azt mondta, hogy nagyon zsibbadok, és szinte támolygott, le kellett ülnie.

Sokan ígérték, hogy visszamennek a helyi gyülekezetbe, éppen a mostani percekben is zajlik a helyi szegedi istentisztelet, hiszem, hogy nagyon sokan elmentek, visszamentek dicsőséged adni Istennek és felépülnek a hitükben és meg tudják tartani a gyógyulásukat.

Nagyon örülök, hogy elmondhattam az evangelizációs alkalmakon történteket, mert az  ember mikor ilyen alkalmakon vesz részt az elmondhatatlan, és szeretném, boldog lennék, ha te is tapasztalnál ilyesmit.

Vannak dolgok, amiket meg kell nekünk is tanulni, hogy hogyan végezzük ezt a munkát. Meg kell tanulni szeretetben járni azokkal az emberekkel szemben, akik nem fogadnak el bennünket, akik magukat kereszténynek vallják, de nem viselkednek keresztény módra. Akik úgy viselkednek, mint Jézussal a farizeusok, hogy ők a valakik, ők mindent tudnak, te pedig bolond vagy, meg kell tanulnunk szeretni őket és meg kell tanulnunk egymást is szeretni. És amikor megtanuljuk azt, hogy egymást úgy szeressünk, mint ahogyan Jézus szeretett bennünket, arról megismeri mindenki, hogy mi valóban Jézusnak a tanítványai vagyunk. Ámen! Halleluja!”