Az őszinte alázat

Az őszinte alázat

(2015.09.13.)

„Igékkel kezdem a mai napon, melyből ki fog derülni, hogy miről szeretnék ma beszélni. Ez az üzenet már a múlt héten is mocorgott bennem, de a mai napra ért meg, hogy előjöjjön így ebben a formában.

I. Péter 5.5,6

„Hasonlatosképpen ti ifjabbak, engedelmeskedjetek a véneknek. Mindnyájan pedig egymásnak engedelmeskedvén az alázatosságot öltsétek fel, mert az Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet át. Alázzátok tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatta, hogy felmagasztaljon titeket a maga idejében.”

Zsoltárok 138.6

„Noha felséges az Úr, mégis meglátja az alázatost, a kevélyt pedig távolról ismeri.”

Példabeszédek 16.18

„A pusztulás előtt kevélység áll, és a bukás előtt felfuvalkodott szellem.”

Arról szeretnék beszélni, hogy mennyire fontos nem elfelejtkezni arról – ahogy egy másik igevers mondja, hogy aki áll, vigyázzon, nehogy elessen -, hogy magunkat mindig alázatban tartsuk Istennél, Isten előtt, mert ha erről elfelejtkezünk, könnyen megüthetjük a bokánkat.

A Példabeszédekben azt olvastam fel, hogy a bukás előtt a kevélység, a felfuvalkodottság jár. Ha megnézed a szűkebb-tágabb környezetedet és esetleg ismersz egy-két embert, aki nagyon magasról leesett, vagy elesett akármilyen értelemben is, vagy megnézed akár a világtörténelmet, vagy a politikát, vagy a háborúkat, akkor láthatod azt, hogy a bukások előtt a vezetők milyen érzelmi-lelki és szellemi állapotban voltak. És nem véletlenül mondja az igevers, hogy a pusztulás előtt kevélység jár és a bukás előtt felfuvalkodott szellem, mert mindig ez a menetrend.

Tudhatod azt, hogy ha felfuvalkodik a szíved, ha többet gondolsz magadról, mint ami vagy valójában, ha elrugaszkodsz a földről abban az értelemben, hogy magasabb helyre emeled magad, mint ahogyan Isten téged emelt, vagy emelni akar, akkor annak bukás lesz a vége. Ez egy olyan egyértelmű dolog, mint ahogyan az elvetett mag kikel és növekszik, ez egy következmény, ok-okozati következmény. Ha felfuvalkodsz, ha kevéllyé válsz akármire is – és ebben igazán túlzott mértékeket öltesz – akkor annak elesés, orra esés lesz a következménye.

A történelemben emberek és nemzetek tragédiája múlt azon, hogy a vezetők hogyan álltak bizonyos dolgokhoz. Családok, gyülekezetek, közösségek, munkahelyi kapcsolatok és mindenféle kapcsolatok mentek tönkre azért, mert az emberek nem tartották szem előtt azt, hogy a másik is ember és hogy ne csak arra tekintsenek, hogy én, én mit akarok és én mit értem el és én ki vagyok a saját magam erejéből, hanem nézzünk egy picit a másikra is. Ha az igei példát nézzük és meg akarjuk érteni, hogy Isten hogyan működik az Ő áldásaival az emberek felé, akkor meg kell látnunk azt, hogy minden, amit kapsz Istentől, az az Ő kegyelméből van, mert szeret téged. Nem azért jött el Jézus, mert te megdolgoztál volna érte, vagy olyan jól imádkoztál, vagy közben jártál érte, vagy bármiféle cselekedettel ezt ki tudtad volna provokálni Istentől, hogy érted bármit megtegyen már jó előre. Sem te, sem a Jézus életében jelenlévő nemzedék, a pogányok, az izraeliták nem voltak abban a helyzetben, hogy Istent a saját maguk cselekedetei által működésre, vagy munkára tudták volna fogni.

Isten eleve eltervezte azt, hogy megigazít, megvált bennünket és arra tekintett, hogy milyenek vagyunk, és neki közbe kell lépnie, mert mi nem vagyunk abban az állapotban, hogy magunkat megigazítsuk, kiigazítsuk, helyreállítsuk. Az újszövetségi igeversek elárulják nekünk azt, hogy Isten messziről látja a kevély embert, messziről felismeri. Érdekes ez a kifejezés, hogy már messziről felismerni valakit, ez valamiféle jellemvonásokat mutat arról az emberről, akit így fel lehet ismerni. Isten ismeri az életünk minden egyes apró részét, kicsit, nagyot, mindent tud rólunk. Igazából nem is tudom, hogy a magyar fordítás miért így hozza vissza, hogy messziről megismeri a kevélyt, de az biztos, hogy Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad.

Amire neked szükséged van, az Istennek a kegyelme, az Ő megnyilvánult kegyelme, az a kegyelme, ami megolajozza az életedet. És a Biblia azt mondja, hogy Isten az alázatosoknak ezt a kegyelmet a rendelkezésre bocsátja. Odaadja, hogy te könnyen boldogult az életben. A legalázatosabb kapja a legtöbb kegyelmet Istentől, aki a legtöbb kegyelmet kapja Istentől, az tudja a legtöbbet bevégezni az életben Istennek, és amúgy is a saját életében is. Tehát ha szeretnél jó munkása lenni Istennek, vagy szeretnéd azt, hogy igazán előre haladjon az életed, akkor arra kell törekedned, hogy Istentől még több kegyelmet kapjál az életedhez. Kapjál kegyelmet, bölcsességet, vezetést, útmutatást, hogy Ő szóljon hozzád, vezessen téged. Ezt Ő akarja és rád akarja önteni. De van valami, amit az Ige világosan a tudomásunkra hoz, hogy Isten visszatartja ezt a kegyelem áradatot azok számára, akik felfuvalkodottak, kevélyek és büszkék, akik nem alázzák meg magukat.

A kegyelem önmagában egy óriási kifejezés és az egész Biblián végigvonul az elejétől a végéig. És ha igazán a jelentését meg akarjuk vizsgálni, akkor pár jellemzője az, hogy amikor valaki Isten kegyelmét bírja az rendelkezik Istennek a képességeivel, erejével, kijelentéseivel, kenetével, útmutatásaival. És aki Istennek a kegyelme alatt van, annak Isten terve megnyílik a számunkra. Szeretnéd ezt? Szeretnéd, hogy ne te legyél az, akit mindig csak vigasztalni kell, hanem te legyél az, aki képes arra, hogy másokat vigasztaljon. Nem csupán arról van szó, hogy saját magadat felépíted valahova, hanem Isten ehhez ad egy kegyelmet neked, hogy ezt el tudd végezni. Isten ad nekem kegyelmet, hogy meg tudjak állni ebben a szolgálatban, hogy minden vasárnap prédikálok nektek, a zenészeken át, a munkahelyi dolgaidban, a gyermeknevelésben… mindenben Isten kegyelmére vagy rászorulva. Mindannyian Isten kegyelmén függünk. Egyikőnk sem mondhatja azt, hogy én mindent el tudok végezni és nincs szükségem Isten kegyeltségére. Nincsen szükségem arra, hogy Isten könyörüljön rajtam, mert Isten nélkül mindent meg tudok tenni! Mondhatja ezt valamelyikőtök?! Nem! Isten kegyelme az, amely békességgel tölt el, amely erővel tölt el, ami megadja a kenetet ahhoz, hogy elvégezd azt a munkát, szolgálatot, amire Ő elhívott. És Isten kegyelme az, ami képessé tesz téged arra, hogy elvégezd azt a munkát, amiben a civil életben is végzel. Isten kegyelme az, ami képessé tesz arra, hogy felneveld a gyermekeidet, hogy kifizesd a számláidat, hogy van benned lélegzet a mai napon… úgy ébredtél reggel, hogy tudtál levegőt venni. Elmondom neked, hogy még álmodban is levegőt vettél, minden lélegzetvételed Tőle van!

Amikor az ember kegyelemmel teljes, akkor képességekkel ruháztatik fel. Akkor erő van rajta és megnyilvánul rajta Istennek a kegyeltsége, útmutatással és kegyeltséggel teljes. Ha az Úr keze feletted van, akkor mindig minden rendben fog menni! Akkor sikeres leszel mindenben! És ezzel nem azt mondtam, hogy nem lesznek nehézségek, próbák, vagy esetleges megpróbáltatások az életben. Azt mondtam, hogy Isten kegyelme által mindenen keresztül tudsz menni győztesen! Sikeres lehet mindenkor mindenben! Ez az amire szükséged van!

Igazából nem arra van szükséged, hogy több pénzed legyen és hogy háromszáz ember imádkozzon érted naponta személyesen. Ezek egyike sem rossz dolog, de több kegyelemre van szükséged. A kegyelmet pedig megkapod Istentől ajándékba, csak alá kell magad vetned annak, amit Ő az Igéjében mond.

Jakab 4.6,7

„De majd nagyobb kegyelmet ád, ezért mondja. Az Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad.”

Az alázatosoknak Isten több kegyelmet, kegyeltséget, több kenetet, több lehetőséget és ezáltal Istennek a képességét, erejét, útmutatását ad. És a kevély az mit kap? Ellenállást kap Istentől! Ez itt van az Igében, nem az én életbölcsességemből fakadó kijelentésem, ez itt áll az Igében! Isten a kevélyeknek ellenáll! Száraz helyre jut a kevély ember, pusztába jut és pont az ellenkezőjét kapja, mint amit szeretne, amit kapna. Mindenki frissességet szeretne, mindenki gördülékenyen szeretné élni az életét, új lehetőségekkel megújulva, győzelmeket átélve, de tudd meg, hogy Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad.

„Vessétek hát alá magatokat az Istennek, álljatok ellen az ördögnek és elfut tőletek.”

Az alázat tehát az, amikor aláveted magadat Isten Igéjének. És látod-e itt az alázat és alávetés összefüggését és a hatalomnak a gyakorlását?

Azt mondja, hogy a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad. Utána pedig azt mondja, hogy vesd alá magadat Istennek… Ebből következik, hogy képessé tesz arra, hogy ellenállsz az ördögnek és az el fog futni tőled. Nem úgy van az Ige sorrendje, hogy állja ellen az ördögnek, az elfut tőled, ezután pedig vesd alá magadat Istennek! Alázd meg magad, vesd alá magad Istennek és képesség tesz téged az Úr, hogy ellenállj az ördögnek és akkor az el fog futni tőled. Mert nehogy azt gondold, hogy az ördög tőled fél! Ő a benned lévő Jézustól fél, aki uralkodik feletted, aki Úr a te életedben, akinek a nevét használod, aki a te életeden keresztül megnyilvánul! Jézus az, aki legyőzte az ördögöt és ettől az Istenségtől fél az ördög, aki benned van! De ahhoz, hogy ez valóban tevékenyen megnyilvánuljon benned, ahhoz neked úgy kell Isten előtt állnod, hogy alázatban, hogy Ő az, aki benned él és te tudod ezt! Alázatban, alávetésben járni nem könnyű! Ha azt hiszed, hogy könnyű, akkor nem tudod, hogy miről beszélek és még soha nem is gyakoroltad!

Rendszeresen meg kell magunkat vizsgálni, hogy mennyire vagyunk büszkék és kevélyek. Rendszeresen meg kell nézni, hogy hogyan állunk ezen a területen! Lehet, hogy nem fog tetszeni az a kép, amit látsz magadról, de látnod kell, ha nem úgy állsz, ahogy állnod kellene, hogy meg tudjál változni! Az általam nagyon sokat használt kifejezés, hogy időnként őszintén szembe kell nézned magaddal. És ezt az őszinteséget – még ha mások felé nem is adod meg -, magad felé mindenképpen meg kell adnod! Az már egy következmény, hogy másokkal nem vagy őszinte és színjátékot játszol. Ez következménye annak, hogy saját magaddal sem vagy őszinte és nem vallod be saját magadnak, hogy milyen vagy te. Ez egy következménye annak, hogy hogyan viselkedsz emberekkel.

Az embernek szembe kell néznie saját magával, meg kell vizsgálnia magát, hogy mennyire büszke és kevély és időnként ez fájdalmas. Azért, mert a hústest számára ez nem kellemes, mert úgy érzed magadban, hogy minden jó, amit csinálsz, de mégis tudod, hogy nem jó az, ahogy viselkedsz, ahogy hozzáállsz dolgokhoz, ahogy emberekről beszélsz, gondolkozol és úgy ahogy vagy te, úgy önmagadban, belül. Mindenki tudja ezt saját magában, ott igazán mélyen bent!

A büszkeségnek van egy olyan veszélyes csapdája, hogy egy hitetésben él az illető. Tudjuk, hogy a büszkeség, a felfuvalkodottság volt az első bűn, ami megjelent Luciferben, mert azt gondolta magáról, hogy ő milyen szép, milyen csodálatos… És szép volt és csodálatos, mert Isten ilyennek teremtette! Egy vezetőnek teremtette őt. És azzal nincs is baj, ha az ember elismeri azt, hogy Isten milyennek teremtette őt. De ő még többet akart és úgy gondolta, hogy ő képes arra, alkalmas arra és joga is van ahhoz, hogy önmagát Isten fölé emelje. Ez a Sátánnal történt háború nem tartott túl sokáig, mert egy szempillantás volt az, ahogy kivettetett ő a mennyből. Ahogy Jézus mondja: Látám a Sátánt aláhullani a földre, mint egy villámlás. Úgyhogy amikor dörög az ég és villámlik, akkor neked nem kell megijedned semmitől, mert a Sátán fél ilyenkor és rezzen össze, hogy jaj, én is így lettem „kivágva” a mennyből. De a Sátán a hitető téged hitetett el, hogy neked félned kell a villámlástól és dörgéstől. Ő mindent kifordít, átmagyaráz és ferdén mutat be neked, pedig ő az, akinek rettegni kellene attól, hogy benned Krisztus él, nem pedig fordítva, hogy pl. járvány van a szomszéd faluban.

Olvastam egy gyönyörű kiírást egy közösségi oldalon, amely azt mondta el, mint ahogyan az Ige is írja, hogy az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresve kit nyeljen el. De amikor te felkapcsolod a villanyt és valóban meglátod őt, akkor látod, hogy ő egy pici kis egér egy nagy mikrofonnal a kezében és hangos. És az ördög valóban ilyen! Ezt megfigyelheted a politikában, a társadalom azon részeiben, ahol bizonyos lobbi tevékenységeket folytatnak pici kis csoportok, de ekkora nagy szájjal és olyan, mintha hatalmasak lennének. Egy viszonylag szűk kör a melegeknek a közössége, mégis „ekkora” törvényeket tudnak elfogadtatni! Miért? A szélsőséges, antiszemita, rasszista közösségek is viszonylag, a többséghez képest kicsi, szűk kör, mégis „ekkora” a szájuk! A keresztények elvileg többen vannak, mégis ilyen pici a szánk?! Nem kellene ennek így lennie!

Tehát rendszeresen meg kell magunkat vizsgálni, hogy mennyire vagyunk büszkék és kevélyek és így tudunk növekedni. Nagyon nagy áldásai vannak annak, ha meg tudod magad alázni Isten előtt.

Róma 12.3

„Mert a nékem adott kegyelem által mondom mindenkinek közöttetek.”

 Figyeled itt a kifejezést. Azt mondja Pál apostol, hogy a nékem adott kegyelem által mondom azt, amit mondok. Nem azt mondja, hogy az én nagy odaszánásom miatt van ez a bölcsesség bennem, az én eltökéltségem miatt van bennem ez, az én egyedi kiválasztottságom miatt…, hanem Isten adott nekem kegyelmet arra, hogy tanítsalak benneteket és ezáltal mondom el ezt.

”Senki ne tartsa többre magát mint kell, hanem józanul gondolkodjék, amint az Isten adta kinek-kinek a hit mértékét.”

Ez a józan gondolkozás az, ami sok keresztény fejéből, életéből mellékvágányra kerül. Elveszítik a józan gondolkozásukat és engedik, hogy a világ és a Sátánnak a hazugságai uralkodjanak felette. A kevélység mindig annak az eredménye, hogy magadról hazugságokat hiszel el, azaz nem az igaz mércével méred magad. A kevélység, büszkeség mindig ennek az eredménye! Olyan dolgokat hiszel el magadról, amelyek nem igazak!

Azt gondolják az emberek és lehet, hogy te is azt gondolod, hogy a büszke ember az lehet, aki nagyon magasan hordj az orrát. Az tipikus kihúzom magam, hogy ki ha én nem ember vagyok… Ez igaz, de aki a lónak a másik oldalára esett le és teljesen önbizalomhiányban van és állandóan panaszkodik és nyafog, az ugyanúgy kevély, csak a másik oldalon.

A kevélység megtéveszt téged. Minél több kevélység van benned, annál inkább vagy megcsalatva, annál süketebb, vakabb vagy. Minél több kevélység van benned, annál inkább vagy homályos Isten kijelentéseire, annál nehezebben vagy bátorítható, felemelhető, vigasztalható, segíthető. Ez nem csak a dúsgazdag, elbizakodott vállalkozókra vonatkozik, hanem azokra is, akik esetleg szegénységben, gondokban, bajokban sínylődnek. Minél nagyobb alázat van benned, annál tisztábban látod saját magadat, annál többet hallasz meg Istentől és annál inkább érzékeny a szíved az Úr Szellemének rezdüléseire, hogy Ő mit és hogyan mondja és mit akar tőled. Minél nagyobb alázat van benned, annál könnyebben reagálsz az ő vezetésére. Minél nagyobb kevélység és felfuvalkodottság van benned, annál inkább vagy nehezen rávehető arra, hogy közösségben járj a Szellemmel.

Dániel mondja valahol, hogy a kevélység megkeményíti az elmét. Valóban így van, hogy az embernek a feje, a nyaka keménnyé válik ilyenkor és a szíve is megkeményedik és nem hajlandó változásra. Akkor amikor már nem vagy hajlandó változni, amikor már úgy gondolod, hogy megérkeztél, vagy legalábbis abba az állapotba vagy, hogy nem változol, akkor megálltál a növekedésben.

A Róma 12.3 egy másik fordításban így hangzik: Senki ne értékelje magát többre, mint ami a saját értéke. Józanul becsüld meg a képességeidet! – mondja egy másik fordítás. És itt nagyon sokan eltévesztik! Egy kis előléptetés, egy kis siker, egy kis vállon veregetés, bátorítás és máris olyan fontosnak érzik magukat és úgy gondolják, hogy a világ körülöttük forog. Nem kell sok néhány embernek, csak egy pár kedves, vagy jó szó, bátorítás és már átesett a másik oldalra! Nincsen semmi baj azzal, hogy bátorítunk, felemelünk valakit és elismerünk valakit, mert ezek nagyon jó dolgok. De tudod, te lehetsz valaki másnak a veszte abban az értelemben, ha valakit nem bölcsen bátorítasz, mert túlajnározod, túlmagasztalod és magasabb helyre emeled, mint ami ő valójában. És nem emlékezteted őt arra, hogy az új szolgálata, vagy a jobb fizetése, a  szép autója, a szép felesége, vagy a jól nevelt gyermeke Isten kegyelméből van, és nem  őmiatta van. Mert én aztán keményen megdolgoztam érte, keményen odatettem magamat – valószínűleg ez igaz is és rendben van. De ne felejtsd el, hogy a lélegzetvételed is Istentől van, az Ő kegyelméből! És Ő munkálta ki benned az akarást, Ő adott neked tehetségeket, lehetőségeket, a kapcsolatokat Ő építette ki, hogy neked lehetőségeid legyenek arra, hogy bizonyos dolgokat elérj. Ő segített abban, hogy el tudd végezni azt az iskolát, ami után megfelelő munkád lehetett. Vagyis Ő alakította ki mindazt az életedben mindazt, amiben vagy.

Mondhatod azt, hogy én dolgoztam meg érte, az én fáradtságos munkám van benne, az én éjszakai tanulmányaim, az én odaszánásom ez… Ez már önmagában ez egy bizonyos fajta kevélységet feltételez rólad. És jó az, hogy ha te sokat megteszel a saját erődből és odaszánod magadat, de ne gondold azt, hogy ha Isten kegyelme nincs ott az életed felett, te magad elérhetted volna azt, amit elértél.

Emlékeztesd magadat mindig arra, hogy a bőséges hálaadás Istennek a jó dolgokért, az vezet téged győzelemre hosszú távol. A bőséges hálaadás nem olyan, hogy megszokásból kántáljuk a kifejezéseket, hogy dicsőség Istennek…., hanem valóban komolyan gondoljuk azt. Hogy hálás vagy azért, hogy este, mikor lefekszel, akkor van párna a fejed alatt és takaró a testeden és egy ágy alattad. És télen van fűtés a szobádban és ki tudod fizetni a csekkjeidet… Itt nagyon sokan eltévesztik.

Visszatérve a Róma 12.3-as igére, nem mondja az írás, hogy ne gondolj magadról sokat, hanem azt mondja, hogy ne gondolj magadról többet, mint ami az igazság. Az első szélsőség az önbizalomhiány, ami egy hamis alázat, amikor az ember nem látja a saját értékét egyáltalán, semmire nem tartja magát minden területen önbizalom hiányban szenved. Ez az ember sem az emberek, sem az Úr számára nem alkalmas semmire – ez az igazság.

A másik szélsőség, amikor az emberek azt gondolják, hogy ők mindent, bármit meg tudnak tenni, mert mindenre képesek, mert bennük sokkal nagyobb erő van, mint akárki másban és az ő képességeik, lehetőségeik, iskolai végzettségük, hátterük, származásuk képessé teszi őket arra, hogy bármit elérjenek. Ezek a típusú emberek a másik szélsőség. És ez a kevélység mindkét típusú embert megtévesztésben tartja.

A kevélység vakká tesz, mert saját képességeidet, saját helyedet, saját ajándékaidat és saját véleményedet magasabbra helyezi, mint ahol vagy. Megtéveszti az elmédet a kevélység és a büszkeség, mert abban a tudatban vagy, hogy neked van igazad, és meggyőződésből ragaszkodsz is ehhez az igazadhoz és útjaidhoz, miközben nincs igazad. Megtévesztés az, mikor úgy gondolod, hogy neked jogod van ahhoz, hogy úgy viselkedj, ahogy viselkedsz.

Az alázat a valóságot fogja meg – mondja a Kolosse levél – és azt is látjuk az Igében, hogy József volt a legalázatosabb szívű ember a földön, legalábbis a maga generációjában és ő volt az, akit Isten a leginkább használt, a legalázatosabbat.

Isten királyságában a nagy ember és az alázatos ember elválaszthatatlan egymástól. Jézus mit mondott? Aki nagy akar lenni köztetek, legyen mindenki szolgája! Ezzel nem azt mondta, hogy ne akarjál nagy lenni, sőt megmutatta a „nagysághoz” az utat és a mikéntet, hogy hogyan lehetsz nagy Isten királyságában. Szolgálj mindenkit, legyél szolgáló – így válsz naggyá. Jézus is ezt tette. Nem úgy jött a földre, hogy magát ünnepeltette, hanem szolgált. Abból a dicsőségből, amelyből Ő jött, a szikrasivatagba, ahova ment nagy kontraszt van. Ő lejött a porba az emberek közé a dicsőséges mennyei palotából és emberré lett. Mi kellett ehhez az Ő részéről? Egy nagyon nagy alázat, hogy ezt megtegye. Olyan emberekért is, akik elutasítják, kigúnyolják és nem foglalkoznak vele. Őbenne a felfelé vezető út a megalázásnak az útja és ez nem a hústest természete! Mert a hústest természete olyan, hogy az van mindig, amit „én” akarok. Az és úgy van, ahogy azt „én” akarom. És bármi áron, de azt én érvényre juttatom, ha tetszik neked, ha nem, ha akarod, ha nem…

A te tested soha nem kap elég figyelmet és előléptetést, ezért mindig még többet akar. Ezért írja az Ige több helyen is, hogy a testet alá kell rendelni, alá kell vetni. Pál apostol úgy fogalmaz, hogy naponta megfeszítem a testem, naponta keresztre feszítem a testem, alávetésben tartom. Hogy ne az én saját kívánságaim legyenek azok, amelyek uralkodnak az életemben, hanem azok, amelyek a bensőmből jönnek, Istentől.

Hogyan tudsz kifejlődni az alázatban? Hogyan lehetséges az, hogy az ember egyre alázatosabbá válik? Valaki mondja, hogy gyakorolni kell… Ez így is van, és nézzünk hozzá egy-két példát. Nem arról van szó, hogy nézd meg, hogy a másik mennyire alázatos, aki melletted ül, vagy a házastársad mennyire alázatos…vagy főnököd, a tanárod, vagy a pásztorod…. Te mennyire vagy alázatos, ezt kell megvizsgálnod!

Az első, amit meg kell vizsgálnunk, hogy mennyire vagyunk alázatosak, az az, hogy megvizsgáljuk, hogy mi jön ki a szánkon. Mert a szánk, a beszédünk elárul minket, a szívnek a teljességéből szól a száj. Ez így volt kétezer éve, ötszáz éve is, tegnap és ma is, és holnap is így lesz. Meg kell nézni, hogy mi jön ki a szádon! Mert a szád elárul téged!

János 7.18

„Aki magától szól, a maga dicsőségét keresi. Aki pedig annak dicsőségét keresi, aki küldte Őt, igaz az és nincs abban hamisság.”

Aki magától szól, saját forrásból, saját magából merít, mindig magáról beszél…. Jézus soha nem vette magára a dicsőséget. Amikor a vak meggyógyult, amikor a több ezer ember jóllakott, amikor a tenger lecsendesedett, amikor a természetfeletti jelek és erő-megnyilvánulások követték az Ő szolgálatát, soha nem mondta azt, hogy gyertek és emeljetek engem magasra, hogy mekkora király vagyok! Azt mondta, hogy amikor szólok, beszélek, azokat mondom, amiket az Atyától hallok. Az Ő forrása az Atya volt és a Szent Szellem volt az, aki által Ő ezt közvetítette. Te érzed-e a boldogságot, ha nem te vagy a középpontban? Vagy mindig magadról kell beszélni, a tieidről kell beszélni, a te gazdagságodról kell beszélni, a jóságodról, a te gyönyörű szép gyermekedről kell beszélni, az autódról, a házadról…? Mindig a „tieidről”, az „enyémről” kell beszélned?! Mindig a te problémáidról, a nehézségeidről, fájdalmaidról, betegségeidről kell beszélni? Nem kell erről beszélned!

Nem arról van szó, hogy ezek nem jöhetnek szóba, hanem arról, hogy mi van akkor, ha nem te vagy a középpontban és nem körülötted forog a beszélgetés tárgya, vagy nincs megvitatva az, hogy veled mi van?! Érzel-e boldogságot, ha ez nem így van?!

Vannak keresztények, akik mindig, állandóan a saját csodáikról, a saját megtapasztalásaikról beszélnek! Miért beszélsz mindig a „sajátodról”?! Megmondom, hogy miért! Azért, mert benyomást akarsz tenni az emberekre. Az emberek – ha gazdagok - benyomást akarnak tenni a másikra, hogy ők mindent megvehetnek és akarják a képet saját magukról a másikban kialakítani, hogy figyelj, én különb és jobb vagyok és magasabb rendű vagyok! Te ezért engem tisztelj és lásd, hogy én mennyivel kiválóbb vagyok, mint te! Találkoztál már ilyen emberrel?

Benyomást akar tenni a Juliska néni a Mariska nénire, hogy én egy marék gyógyszert szedek. Az semmi, én két marékkal szedek!... Óh nekem meghalt a férjem és már az egyik fiamat is elveszítettem! Óh az semmi! Nekem az egész családom már a temetőben van! Nekem sokkal rosszabb a helyzetem, mint neked!

És ez most keményen hangzott a számból, de vannak emberek, akik így élik az életüket! Ez borzasztó! Próbáltad-e már valaha is ráerőltetni magadat a másikra? Biztos vagyok benne, hogy igen, még ha nem is fogalmazódott ez így akkor meg benned, hogy te most csinálsz. De a büszkeség mindig manipulálja a másikat. A büszkeség mindig el akarja adni magát a másiknak, különbnek, jobbnak és szebbnek, értékesebbnek. Mindig azt akarja mutatni magáról, hogy én magasabb rendű vagyok, te meg olyan kis senki. És majd ha olyan jó keresztény leszel, mint én, akkor majd lesz olyan autód, mint nekem c. fejezet. Ez pásztor szájából egyszer elhangzott! Nem a mi gyülekezetünkben lévő pásztorról van szó, hála Istennek! Köszönöm Uram! Nem mintha a mi gyülekezetünk pásztorai tökéletesek lennének, vagy én az lennék…! De sok mindent elárul egy-egy ilyen mondat, egy-egy ilyen megnyilvánulás az emberről.

Majd ha olyan ügyes leszel, olyan keményen fogsz dolgozni, akkor majd talán neked is lesz olyan „dolgod”, mint nekem! Hát úgy legyen! Dolgozz keményen, akarjál dolgozni és keresd a lehetőségeket, amiket Isten eléd tár és adjon neked bölcsességet, hogy az eléd táruló lehetőségekkel élni tudjál, és akkor Isten fel fog emelni. Alázd meg magadat Őelőtte mindig, mindenkor!

Sokan semmi máson nem munkálkodnak, csak azon, hogy jó benyomást és jó képet alakítsanak ki az emberekben. Hogy egy nagyon jó kép alakuljon ki a másik emberben rólam. Mi az, ami erre vezeti, készteti az embereket? A büszkeség!

Mi az, amikor bizonyos nációk, embercsoportok, bizonyos származású emberek azt gondolják, hogy „én” különb vagyok annál a másiknál. Hogy a fehér különb a színes bőrűnél, vagy a sárga különb a fehér bőrűnél… Hadd mondjam el nektek, hogy mindannyiunknak egy közös apja volt a fizikai síkon. Az özönvíz után a föld eléggé megüresedett és nem sok ember maradt Isten szíve szerint a bárkában, csak Noé, akinek három fia volt. Mindannyian az Ő leszármazottai vagyunk, mindegy, milyen a bőrünk színe, mindegy mit gondolsz magadról! Az embert nem a származása minősíti, hanem a viselkedése és a tettei, és az, hogy mit tett érte Jézus!

A kevélységnek a hamisságban van a gyökere. Az előbb említettem, hogy a hamisság és a kevélység a Sátántól ered és ezért az egyik legveszélyesebb, legrosszabb dolog, amibe az ember belekerülhet, mint bűnbe. A kevélységnek, a büszkeségnek a hamisságban van a gyökere, nem az igazban, hanem megtévesztésben van. A Sátán nagy mestere a megtévesztésnek és tudd meg, hogy Isten gyűlöli a hamisságot, a kevélységet és a büszkeséget.

Hogyan kezeled azt a szituációt, amikor elhanyagolnak téged? Nem hívnak telefonon, nem dicsérik meg az új frizurádat, a főztödet…Észre sem vesznek téged és nem figyelnek rád, hogyan kezeled. Hogyan kezeled, mikor rossznak tűnsz az emberek szemében? Azonnal próbálod magadat tisztára mosni, kimagyarázni, hogy az a hazugság, ami rólam terjeng az nem igaz!?

Nagyon sokszor nem abban van az erő, hogy te milyen vehemens módon tudod megvédeni a saját igazadat, hanem abban, hogy az egész dolgot hagyod az Igazságosan Ítélőre és nem foglalkozol a kritikákkal. Amikor az Úr azt mondja, hogy foglalkozz vele és állj ki a jogaidért és állj a sarkadra, akkor azt meg kell tenned, mint ahogyan Pál is megtette ezt, mikor arcon ütötték. Pedig ő római volt és börtönbe zárták mindenféle tárgyalás nélkül, akkor ő kiállt a jogaiért, hogy ő bizony római és neki jár a jog alapján az, hogy tisztességesen bánjanak vele. De Jézusról nem mondhatjuk azt, hogy Ő a mintapéldánya és képe annak, hogy hogyan kell megvédeni saját magunkat. Mert Ő nem azon dolgozott, hogy a saját igazát mindenféleképpen ráerőltesse azokra, akik Őt nem fogadják el.

Nagyon sokszor elmondta azt, hogy Ő az igazat mondja. És azt mondta a kritikusoknak, hogy ti pedig a hamisságot mondjátok, és nem fogadtok el engem. De ismered a történetet, amikor Jézus ott állt Pilátus előtt és nem védte meg magát. És amikor a keresztfán függött, akkor sem mondta azt, hogy angyali légió seregek gyertek és szabadítsatok meg engem! Tudta azt, hogy mit végez, mi Istennek a terve, akarata és Ő be is végezte ezt.

Nagyon sokszor, amikor visszavágsz a rágalmazónak és próbálod magadat tisztára mosni és megvédeni, ez a gyengeségnek a jele, mert nem bízol meg Istenben, hogy Ő majd helyre teszi a dolgokat, te csak nyugiban legyél. Mindenképpen te akarod a kezedbe venni az ügyet és te akarod megvédeni magadat, és helyreigazítani az „imagedet”, azt hogy mindenkiben helyes kép legyen rólad és csak azon dolgozol, hogy mindenki elméjében és szemében te tökéletes és hiba nélküli legyél. Miért dolgozol te ezen? Azért, mert büszke és kevély vagy, szeretnéd, hogy mindenki előtt te tökéletesnek fessél. Ha ez annyira nagyon érdekel, akkor egész életedben ezen dolgozhatsz. Jézus pedig megmondta, hogy akik istenfélően akarnak élni, azokat üldözni fogják. És ez sokszor abban nyilvánul meg, hogy hazudnak rólad. Azt mondják, hogy te egy bolond, eszement szektás vagy… Elmész oda, ahol a földre fektetnek téged, ahol mindenféle ostoba ember van, a kezét felemeli és össze-vissza hallelujáznak… És te ott mesehallgató vagy, a mesemondó pedig beszél hozzád.  Mindenfélét mondhatnak és akkor te választhatsz az adott helyzetben! A te döntésed, hogy mit teszel! Ha helye van annak, hogy megvédd magad, akkor tedd meg és mondd el az igazságot. Ha pedig annak van a helye, hogy csendben legyél, akkor nyelj egyet… De ez sokszor azzal jár, hogy a testednek fájni fog és az érzelmeid háborogni fognak és lehet, hogy úgy fogsz majd kinézni belül, mint egy vulkán. Ha ez kitör belőled, jaj annak, aki rágalmazott téged…. De te ráhagyhatod ezt az Igazságosan Ítélőre! Ez az erőnek a jele!

Minél alázatosabb vagy, annál inkább vagy nyitott a tanításokra és a változásra. Minél kevélyebb vagy, annál nehézkesebb vagy a változásra és elzárt vagy az igazság meglátására. A kevélység egy gát, egy akadály. A kevélyek azonnal megsértődnek már nagyon pici kis kiigazításon is és semmilyen kritikát nem tudnak elviselni, ha jogos, ha jogtalan, nem tudják azt elviselni.

Abdiás 1.1,2,3

„Így szól az Úr Isten Edonról. Hírt hallottunk az Úrtól és hírnök küldetett a népekhez. Keljetek fel és támadjunk reá haddal. Ímé kicsinnyé tettelek a népek között, felettébb utálatos vagy. Szíved kevélysége csalt meg téged. Ki szikla hasadékokban lakozol, kinek lakóhelye magasan van, aki mondja az ő szívében, ki vonhatna le engem a síkra?”

A szíved kevélysége csalt meg téged! A kevélység megkeményíti a szívet, megcsal, süketté és vakká tesz. Ha kevély vagy, nem látod meg saját értékeidet és nem látod meg a mások értékeit sem helyesen. Az alázat megnyit téged arra, hogy minél inkább érzékennyé váljál a szellemi dolgok felé, hogy még többet megértsél és felfogjál.

Panaszkodni, keserűségben lenni, állandóan nyafogni az egyik megnyilvánulási formája annak, hogy az ember büszke. A kevély ember azt mondja, hogy igen, ezt már tudom, erről már hallottam, olvastam már erről könyvet, én hitben vagyok, meg ebben és abban vagyok…. Nem nekem kell megváltozni, hanem a másiknak… én mindent jól csinálok, nem velem van probléma, vele… Ez a kevély embernek a beszéde és a szófordulatai.

Ha azt gondolod, hogy neked nincs szükséged változásra, nincs már helye benned semmiféle változásnak és fejlődésnek, akkor a büszkeségben vagy. És Jim tanításain nőttünk fel és az ő alázatról és büszkeségről szóló tanításai között többször elhangzik, hogy ha azt mondod magadról, hogy bennem nincsen semmi büszkeség, ezzel egy gyakorlatilag felkiáltójellel aláhúzott mondattal beigazoltad azt, hogy milyen büszke vagy. Mert a büszkeség egy hústesti megnyilvánulás és a hústest mindig jelen van itt az életben, míg van benned lélegzet, és ezzel mindig foglalkoznod kell. Ez nem úgy van, hogy egyszer kiveszik, mint a vakbelet és többé nincsen már… az mindig ott van, mindig visszanő, mindig alávetésben kell tartani.

A kevélység mindig azt keresi,  hogy miként lehet benyomást helyezni a másikra, miként lehet a másikat nyomás alá helyezni. Ez egy bizonyos fajta fejletlenségre utal, gyermeki szintre. A kevély próbálja villogtatni magát a másik előtt, az alázatos ember pedig nem mutogatja magát, nem hivalkodik vele. A kevély ember bolond is egyben és a bolond emberről írja a Példabeszédek, hogy mindig azon fáradozik, amit ő gondol, ahogy ő látja a dolgokat és az ő véleménye mindig napvilágra kerüljön és mindenki tudja azt, hogy neki arról a dologról mi a véleménye.

Tudd meg, hogy ha mindenféleképpen el akarod mondani, ami benned van, ha törik, ha szakad…akkor ott a lehetőség arra, hogy szembenézz magaddal, hogy miért? Miért akarod annyira a véleményedet elmondani a másiknak? A büszkeség miatt van ez! Ha tényleg olyan nagy szellemi óriás vagy, akkor be tudod bizonyítani az alázatos életeddel, a szelíd életeddel, ahogy beszélsz, ahogy viselkedsz. Ha tényleg olyan fejlett vagy és nagyra tartod magad, akkor nem akarod magadat a ranglétrán előre tolni ahelyett, hogy Isten emeljen fel és léptessen elő. Akkor nem kell magadat „ajánljgatnod”, mert nem az a valaki, aki magát ajánlja, hanem az, akit Isten ajánl. Ez sem a saját életbölcsességem, hanem Isten mondja az Igéjében.

Ha pedig Isten nem léptet elő, akkor valószínűleg nincs is nagyon rá szükséged. Fogadd el! Vagy inkább Istennel kezdesz el harcolni és vitatkozni? Nem szeretnéd ezt, ugye?

Miért nem kaptam meg azt az állást? Miért nem jött az a lehetőség? Miért nem kerülhettem abba a pásztori hivatalba? És lehetne sorolni, hogy az emberek mi mindent akarnak elérni és milyen pozíciókat akarnak saját maguknak!

Az alázatos hajlandó belátni, ha hibázott és hajlandó arra is, hogy bocsánatot kérjen, ha kell. Sőt az alázatos ember még arra is képes, hogy bocsánatot kérjen akkor, mikor nem is ő a hibás! Ez az alázat megnyilvánulása! Sem én sem te nem vagyunk ezekben a dolgokban tökéletes, de tanuljuk ezt! Legyen áldás és kijelentés az életeden! És ha csak egy mondatot is megjegyeztél a mai alkalomból, annak én már nagyon örülök! Azt hiszem, hogy nem arra van szükségünk, hogy ezt a tanítást fejből idézni tudjuk, hanem hogy elkapjuk a lényegét, elkapjuk a szívünkben azt a pozíciót, hogy mindig abban a helyzetben akarjunk lenni, amelyben Isten előtt alázatban meg tudunk állni! Ámen!”