A FÖLDI MEGTAPASZTALÁS!
A MEGSZENTELŐDÉS FOLYAMATA NEM AZ EMBERI AKARATTÓL ÉS ERŐTŐL FÜGG?
(2020.10.25.)
(Ihos László élőben elhangzott tanításának igei kivonata)
Agg 2:6 Mert ezt mondja a Seregeknek Ura: Egy kevés idő van még, és én megindítom az eget és a földet, a tengert és a szárazt.
Agg 2:7 És megindítok minden népet, és eljön, akit minden népek óhajtanak, és megtöltöm e házat dicsőséggel, azt mondja a Seregeknek Ura.
Agg 2:8 Enyém az ezüst és enyém az arany, azt mondja a Seregeknek Ura.
Agg 2:9 Nagyobb lészen e második háznak dicsősége az elsőnél, azt mondja a Seregeknek Ura, és e helyen adok békességet, azt mondja a Seregeknek Ura.
MIUTÁN TISZTÁZTUK, HOGY ELHÍVÁSUNK AZ ATYÁTÓL SZÁRMAZIK.
TISZTÁZZUK A KÖVETKEZŐ KÉRDÉST, A MEGSZENTELŐDÉST, ANNAK IS EGY RENDKÍVÜL FONTOS ASPEKTUSÁT, A BŰN ELLENI HARCOT.
EZT SZINTÉN ABBA A KATEGÓRIÁBA SOROLHATJUK, AMI AZ EMBER FELADATA, VAGY KÖTELESSÉGE.
TESSZÜK EZT AZÉRT IS, MERT EGYESEK ELFOGADJÁK AZT, HOGY ISTEN ELRENDELTE A HÍVÁSUNKAT,
DE AZT TARTJÁK, HOGY A HÍVÁSUNK UTÁN MÁR RAJTUNK ÁLL A TOVÁBBI SIKER A BŰNEINK LEGYŐZÉSÉT ILLETŐEN.
LÁSSUK HÁT AZT, HOGY AZ ELHÍVÁSUNK UTÁN KI TISZTÍT MEG, VAGY KI SZABADÍT MEG BENNÜNKET A BŰN HATALMÁTÓL, KI GYŐZI LE A BENNÜNK REJLŐ GONOSZT?
MAGUNKTÓL, AKARATUNKNÁL FOGVA MEGTANULUNK URALKODNI RAJTA?
AVAGY ISTEN ELHÍV BENNÜNKET, MAJD EZUTÁN MAGUNKRA HAGY ÉS ELVÁRJA, HOGY A MAGUNK EREJÉBŐL TEGYÜK MEG MINDAZT, AMIRE ELEVE KÉPTELENEK VOLTUNK, S AMIÉRT KEGYELMET KELLETT NYERNÜNK?
AMIÉRT KRISZTUS MEGÁLDOZTATOTT A KERESZTEN!!!
NEM!
A MEGSZENTELŐDÉSÜNK FOLYAMATÁT IS ISTEN VÉGZI EL BENNÜNK, ÉS IRÁNYÍTJA ANNAK MINDEN LÉPÉSÉT AZ ÉLETÜNKBEN.
AZ ÚJSZÖVETSÉGHEZ ELHÍVVA ISTEN TESZI SZÍVÜNKBE A PARANCSOLATOKAT
Zsid 10:14 Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket.
Zsid 10:15 Bizonyságot tesz pedig erről mi nekünk a Szent SZELLEM is, mert minekutána előre mondotta:
Zsid 10:16 Ez az a szövetség, melyet kötök velük ama napok után, mondja az Úr: Adom az én törvényemet az ő szíveikbe, és az ő elméjükbe írom be azokat,
Zsid 10:17 [Azután így szól]: És az ő bűneikről és álnokságaikról többé meg nem emlékezem.
ÁMEN!
1Kor 3:11 Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus.
1Kor 3:12 Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít rá erre a fundamentomra;
1Kor 3:13 Kinek-kinek munkája nyilván lészen: mert [ama] nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minémű legyen, azt a tűz próbálja meg.
1Kor 3:14 Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi.
1Kor 3:15 Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga azonban megmenekül, de úgy, mintha tűzön keresztül.
1Kor 11:18 Mert először is, mikor egybegyűltök a gyülekezetben, hallom, hogy szakadások vannak köztetek; és valami részben hiszem is.
1Kor 11:19 Mert szükség, hogy szakadások is legyenek köztetek, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek ti köztetek.
ÁMEN!