A NAPBA ÖLTÖZÖTT ASSZONY!

(2017.06.11.)

(Ihos László élőben elhangzott tanításának igei kivonata)

I MÓZ 1,14 És monda Isten: Legyenek világító testek az ég boltozatán, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek.

Jóel 2:31 A nap sötétséggé válik, a hold pedig vérré, minekelőtte eljő az Úrnak nagy és rettenetes napja.

 

Olvassuk fel az ide vonatkozó igéket:

Jel 12:1 És láttaték nagy jel az égben: egy asszony, aki a napba vala felöltözve, és lábai alatt vala a hold, és az ő fejében tizenkét csillagból korona;

Jel 12:2 Aki terhes vala, és akarván szülni, kiált vala, és kínlódik vala a szülésben. 

Jel 12:3 Láttaték más jel is az égben, és íme vala egy nagy veres sárkány, akinek hét feje vala és tíz szarva, és az ő fejeiben hét korona;
Jel 12:4 És a farka utána vonszá az ég csillagainak harmadrészét, és a földre veté azokat; és álla az a sárkány a szülő asszony elé, hogy mikor szül, annak fiát megegye.

Jel 12:5 És szüle fiú-magzatot, aki vasvesszővel legeltet minden nemzetet; és ragadtaték annak fia Istenhez és az Ő királyi székéhez.

Jel 12:6 Az asszony pedig elfuta a pusztába, hol Istentől készített helye van, hogy ott táplálják őt ezer kétszáz hatvan napig.

 

 

2017 SZEPTEMBER 21,

KÜRTZENGÉS IDEJE,

ROS HASANA,

 

4Móz 29:1 A hetedik hónapban pedig a hónapnak első napján szent gyülekezésetek legyen nektek. Semmi robota munkát ne végezzetek; kürt zengésének napja legyen az nektek.

 

2017 SZEPTEMBER 23.

 

A HARMADIK NAPON, NAGYON LÉNYEGES!!!

AZ UTOLSÓ IDŐK LEGNAGYOBB JELE ADATIK!

 

Láttaték nagy jel az égben:

CSAK   EGYSZER  FORDUL  ELŐ  A  BIBLIÁBAN,   CSAK  A  JELENÉSEK

12-BEN.

A ZSIDÓ NÉP MEGELEVENÍTÉSÉRŐL SZÓL AZ IGE:

Hós 6:2 Megelevenít minket két nap múlva, a harmadik napon feltámaszt minket, hogy éljünk az Ő színe előtt.

A JELENÉSEK 12 BEN AZ ÚTOLSÓ IDŐK JELEKÉNT VAN MEGHATÁROZVA A NAPBA ÖLTÖZÖTT ASSZONYNAK A KÉPE.

BELETEKINTÜNK AZ UTOLSÓ IDŐK TEOLOGIÁJÁBA:

MIT ÉRTÜNK AZ UTOLSÓ IDŐKÖN?

A HETVEN HÉT UTOLSÓ HÉT ÉVÉT!!!

7 HÉT

62 HÉT

KERESZT

EGYHÁZ IDEJE

1 HÉT

I.E: 444

I.E: 395

I.SZ: 33

2 NAP

7 ÉV

49 ÉV

434 ÉV

483 ÉV

2000 ÉV

490 ÉV

A HETVEN HÉT A ZSIDÓ NÉP TÖRTÉNELME LESZ.

Dán 9:24 Hetven hét szabatott a te népedre és szent városodra, hogy vége szakadjon a gonoszságnak és bepecsételtessék a bűn, és hogy eltöröltessék a hamisság és elhozassék az örök igazság, és bepecsételtessék a látomás és a próféták, és felkenettessék a Szentek szente.

 
Dán 9:25 Tudd meg azért és vedd eszedbe: A Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás-fejedelemig hét hét és hatvankét hét van és újra megépíttetnek az utcák és a kerítések, még pedig viszontagságos időkben.

Dán 9:26 A hatvankét hét múlva pedig kiirtatik a Messiás és senkije sem lesz. És a várost és a szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe; és vége lesz mintegy vízözön által, és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás.

 

MIÉRT SZABATOTT HETVEN HÉT A ZSIDÓ NÉPRE?

Vége szakadjon a gonoszságnak

Bepecsételtessék a bűn,

Eltöröltessék a hamisság

Elhozassék az örök igazság,

Bepecsételtessék a látomás

Próféták, és felkenettessék a Szentek Szentje.

 

Dán 9:27 És egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak, és utálatosságok szárnyán pusztít, amíg az enyészet és ami elhatároztatott, a pusztítóra szakad.

A messiás kiirtása után, a zsidók szétszórattak, a templom leromboltatott, a zsidók identitása megszűnt, a zsidó időszámítás felfüggesztetett mindaddig míg újra nem lesz isten által helyreállítva a zsidó nép.

(Identitás: azonosság, önazonoság, azonosságtudat), gyökértelenekké váltak.)

Mikor indul újra a zsidó időszámítás?

1948 május 14 –én kikiáltják Izrael államát.

Az utolsó évhét még hiányzik a zsidó történetből.

A 69 hét az 69 idő héberül, tehát még a hetven időhöz egy idő visszavan, a hetvenedik idő az utolsó idő az egy hét a hét év.

Az utolsó időnek jelei vannak, ezek a jelek meg vannak beszélve velünk, Isten előre megbeszélte velünk, s ezek a jelek az égbe is be vannak írva.

I Móz 1,14 És monda Isten: Legyenek világító testek az ég boltozatán, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek.

A VILÁGITÓ TESTEK LEGYENEK JELÜL:

A BEKÖVETKEZENDŐ ESEMÉNYEKNEK!!!

Zsolt 19,1 Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat.

Az evangélium fel van írva az egekben!!!

Amikor az utolsó időről beszélünk, akkor arról van szó, hogy mikor jön el az utolsó hét év.

 

Tehát az utolsó idő hét évig fog tartani.

Máté 24:32 A fügefáról vegyétek pedig a példát: mikor az ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár:


Máté 24:33 Azonképpen ti is, mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt.


Máté 24:34 Bizony mondom nektek, el nem múlik ez a NEMZETSÉG, mígnem mindezek meglesznek.

 

Jézus a nemzetségről úgy beszél ebben az igében, hogy nemzet és nemzedék.

A nemzet a zsidó népre vonatkozik.

Mikor az utolsó évhét megtörténik, lesz zsidó nép.

A nemzedék legfeljebb hetven vagy nyolcvan esztendő.

 

Zsolt 90:10 A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük nyomorúság és fáradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk.

A fügefa kizöldelésétől számítva, egy emberöltőn keresztül meg kell, hogy történjen, de csak akkor ha van zsidó haza is.

Zsidó haza 1948 május 14-től létezik.

2018 május 14-én lesz Izrael állam hetvenedik évfordulója!

Isten milyen jeleket helyezett fel az égre?

AZ UTOLSÓ IDŐK JELEI AZ ÉGBEN:

2013.

11.28

2014.

04.15

2014.

10.08

2015

03.20-09.13

2015

04.04

2015

09.28

ISON

ÜST.

VÉR

HOLD 1.

VÉR

HOLD 2.

TELJ.

NAP FOGY.

VÉR

HOLD 3.

VÉR

HOLD 4.

HANUKKA

FÉNY ÜNNEPE

PASSO-VER

1260 NAP

SUKKOTH

17 09.21 KÜRT

NISSAN 1. KÜRT.Ü

PASSO-VER

SUKKOTH

LEGFÉNY-

ESEBB ÜST

ZSIDÓ

HÚSVÉT

SÁTOROS ÜNNEP

ZSIDÓ

ÚJ ÉV.

ZSIDÓ

HÚSVÉT

SÁTOROS ÜNNEP

A sátoros ünnep emlékezés a passoverre, ami elhalad felette, mellette.

Az egyiptomi kivonulás egy olyan esmény volt Izrael életében, ahol volt öldöklő angyal, a páska bárányt le kellett ölni, átkeltek a Vörös tengeren, erről szól az első passover.

A sukkoth ünnepe arról szól, hogy emlékezzél meg arról, hogy mikor kivonultál Egyiptomból sátorokban laktál, emlékezzél meg a kivonulás ünnepéről.

A kivonulásra oda kell figyelni, a kivonulásra Isten is odafigyel, mert az Egyiptomból való kivonulás eseménye, az újszövetségben az elragadtatással azonos.

A vérholdak: (tetrádok, négy van belőle)

Az első a kivonulás napja

A második emlékezés a kivonulásra

A harmadik a kivonulás napja

A negyedik emlékezés a kivonulásra

Ahogy mondja Jézus a nap sötétté válik,  hold pedig vérré.

2017.09.23

2016.10-2017.10

A NAPBA ÖLTÖZÖTT ASSZONY, KI SZÜLNI FOG, DE KÍNLÓDIK A SZÜLÉSBEN…

67P ÜSTÖKÖS, A VÖRÖS ÜSTÖKÖS, A SZŰLÉSRE VÁR.

50. ÉVF. JERUZSÁLEM SZÜLETÉSÉNEK.

(1967)

A VÖRÖS SÁRKÁNY.

REFORMÁCIÓ 500. ÉVFOR.

AZ ELSŐNÉL NEM VOLT.

Ez egy olyan jelenség mely a történelemben eddig egyszer volt a vörös sárkány nélkül, 5932 éve az édenben, mikor az Ádám és Éva meg a kígyó kapta az átkot.

1Móz 3:15 És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.


1Móz 3:16 Az asszonynak monda: Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szülsz magzatokat;

Erre a csillagászati jelenségre nagyon érdemes odafigyelni, oda kell figyelni.

 

2018.05.14

IZRAEL SZÜLETÉSÉNEK 70. ÉVFORDULÓJA

EGY EMBERÖLTŐ, MELYBE A HÉT ÉV MÉG BELEFÉR.

Zsolt 90:10 A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolcvan esztendő,

Miért érdekesek ezek, mert:

Mondja Jézus,  el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek.

Csilag együttállás a szűz csillagképben:

Tizenkét csillagból van a korona a napba öltözött asszonynak a fején, akkor jön létre mikor az oroszlán csillagkép kilenc csillagát még három csillagnak kell kiegészíteni, Merkur, Vénusz, Mars.

Ennek akkor kell megvalósulni, mikor az asszony a szűz csillagkép napba van beöltözve.

A Jupiter keringési ideje 11,5 év.

Kérdés, hogy mikor jön létre az a jelenség, hogy a 19 évente egyszer megjelenő hold a lábánál, pont amikor napba van öltözve, pont akkor legyen a tizenkét csillag is a feje fölött, és ráadásul éppen akkor legyen terhes.

Olvassuk fel ismét a Jelenések 12 idevonatkozó részeit:

 

Jel 12:1 És láttaték nagy jel az égben: egy asszony, aki a napba vala felöltözve, és lábai alatt vala a hold, és az ő fejében tizenkét csillagból korona;

Jel 12:2 Aki terhes vala, és akarván szülni, kiált vala, és kínlódik vala a szülésben. 
Jel 12:3 Láttaték más jel is az égben, és íme vala egy nagy veres sárkány, akinek hét feje vala és tíz szarva, és az ő fejeiben hét korona; 
Jel 12:4 És a farka utána vonszá az ég csillagainak harmadrészét, és a földre veté azokat; és álla az a sárkány a szülő asszony elé, hogy mikor szül, annak fiát megegye.

Jel 12:5 És szüle fiú-magzatot, aki vasvesszővel legeltet minden nemzetet; és ragadtaték annak fia Istenhez és az Ő királyi székéhez. 

Jel 12:6 Az asszony pedig elfuta a pusztába, hol Istentől készített helye van, hogy ott táplálják őt ezer kétszáz hatvan napig.

 

JÉZUS KRISZTUSNAK A MUNKÁSSÁGA IS POTOSAN 1260 NAPIG TARTOTT A FÖLDÖN.

A biblia csak itt és sehol máshol nem beszél, nagy jelről!

Ez egy olyan jel, amire nagyon oda kell, hogy figyeljünk.

Nagy jel, „szémeion mega”, jelentése: jel, ismertetőjel, jeladás, megbeszélt jel, előjel, csodajel.

A szémeion használatakor a biblia olyan csodajelről, jeladásról, ismertető jelről beszél, amely már előre meg lett beszélve Isten által, az emberekkel.

LÁSSUK MOST AZ ELŐRE MEGBESZÉLT JELEKET!

A FARIZEUSOK ÉGI JELET KIVÁNNAK LÁTNI:

 

Máté 16:1 És hozzá menvén a farizeusok és szadduceusok, kísértvén, kérék őt, hogy mutasson nekik mennyei jelt.

Máté 16:2 Ő pedig felelvén, monda nekik: Mikor esteledik, azt mondjátok: Szép idő lesz; mert veres az ég.

Máté 16:3 Reggel pedig: Ma zivatar lesz; mert az ég borús és veres. Képmutatók, az ég ábrázatját meg tudjátok ítélni, az idők jeleit pedig nem tudjátok?

Máté 16:4 E gonosz és parázna nemzetség jelt kíván; és nem adatik neki jel, hanemha a Jónás prófétának jele. És ott hagyván őket, elméne.

 

A kisértvén az a problémakör, mikor a Jézus szolgálatának kezdetén, odament hozzá az ördög, ezt mondván: miután negyven napig éhezett, változtasd e köveket kenyérré, erre a válasz, hogy nem csak kenyérrel él az ember, hanem Istennek minden igéjével.

A szadduceusok is csodát akartak kicsikarni Jézusból, azt akarták, hogy tegyen mirákulumot, hogy olyan csodát csináljon, amivel tulajdonképpen önmagát buktatja meg.

Jézus nem azért küldetett a földre, hogy csodákat csináljon, hanem, bemutassa, hogy elközelgett az Istennek az országa.

De ennek megint jelei vannak, a sánták járnak a vakok látnak…

Jézus nem ad jelet a farizeusi nemzetségnek, de a mennyasszonynak, az eklézsiának, azonnal adott „nagy” égi jelet.

A kilencvenes évektől ez az írás megjelenik, s az eklézsia onnantól kezdve olvashatja.

Miért adatnak a jelek?

Isten célja a jelekkel:

Minden jel azért adatik, hogy valaminek a kezdetét, határát, fennállását, idejét jelezze!

Jel és a jelzett:

 

A jel:                         a csillag együttállás

 

A jelzett:                  az utolsó idő

 

 

 

                                                                       ÁMEN!